Egy ragyogó szöveg a szabadság és a disszidenciák mellett, amelyben felfedezzük, hogy az LGTBIQ+ harc mindannyiunkat érintő követelés, egy valódi társadalmi és osztályharc a kollektív jövő megteremtéséért a disszidenciából kiindulva. „De hát már házasodhattok, mit akartok még?” Mit lehet még kívánni azon túl, hogy produktív családot alapítsunk, új munkavállalókat hozzunk a világra, adókedvezményt kapjunk, és biztosítsuk, hogy halálunk után a vérünk vére örökölje azt a keveset, amit a homlokunk verítékével gyűjtöttünk össze? Van-e ennél jobb, reményteljesebb ígéret, mint a régóta vágyott, követelt és végre elnyert normalitás? A normalitás kémája, mint egy konkrét fogyasztási mód, akadállyá vált a társadalmi és osztályharcok számára. Az a vágy, hogy beolvadjunk a „normálisba”, hogy észrevétlenek maradjunk, elhallgattatta a vitában a disszidenciákat és azokat az életmódokat, amelyek távol állnak a kapitalista termelő és reprodukciós rendszertől. Ezzel szemben most inkább más életmódokat kellene követelnünk, amelyek az egész társadalmat arra hívják, hogy a peremekről átalakuljon, hogy „amariconarse”-zzon, forradalmasítsa az érzelmeket, a gondoskodást és a gyönyöröket is. Egy alternatív út, egy kollektív horizont, amely nem zárja ki azokat a valóságokat, amelyek ellentmondanak egy olyan társadalomnak, amelynek középpontjában a nukleáris és cishetero család áll. Christo Casas, újságíró és antropológus, a Maricas malas című művében egy esszé és személyes elbeszélés közötti szöveget mutat be, amelyben felfedezzük, hogy a queer harcok mindannyiunkat érintő követelések, egy valódi társadalmi és osztályharc a kollektív jövő megteremtéséért a disszidenciából kiindulva. Egy világos esszé, amely valódi meghívás az egész társadalom számára, hogy elmélyedjen saját disszidens gyakorlataiban, és büszke legyen rájuk. KRITIKÁK: „Az LGTBIAQ+ kultúra, amely utcai, titkos, kényelmetlen, testi, kihívó, perverz, éjszakai, beteges és mélyen gyönyörű, egy félig akadémiai, félig intézményi gentrifikációs folyamaton ment keresztül, amely elvett tőlünk erőt és megfosztott minket korábban hatalmas kollektívizálódási módjainktól. Paco Vidarte óta hiányzott egy kapaszkodó, amely strukturálná azt a szerelmet és költői erőszakot, hogy csodálatos másságként követeljük magunkat. Christo Casas a Maricas malas-szal megoldotta ezt a hiányt.” Alana S. Portero, a La mala costumbre szerzője „A Maricas malas egy elmozdulás, amely megmutatja a világ „amariconarse”-zásának hasznos, forradalmi és örömteli potenciálját, nemcsak az LGTBI személyek számára. Egy őszinte, nyers és nagylelkű érvelés a láncok romboló erejéről, amelyek mindenkit megkötnek.” Ignacio Elpidio Domínguez, a Se vende diversidad szerzője „Christo Casas egy (méltatlan) folytatást írt ahhoz az Ética marica-hoz, amely felkavarta az asszimilációs kényelmet, amelybe az LGTBI aktivizmus a törvények elfogadása után berendezkedett, miközben reményt ébreszt arra, hogy ezúttal a történelem másképp írható. A hetvenes évek felszabadító frontjainak utópikus és radikális javaslatait felidézve, miközben osztályháborút hirdet a normalitás ellen, ez a könyv újraosztja a „mariconeo”-t, mint egy felszabadító ígéretet, amelyben mindenki talál majd egy szabadságszeletet, amit megfoghat.” Ira Hybris, marxista queer aktivista