Amikor a 19. században megjelenik a fényképezés, amely a fagyos északiak Olaszországról alkotott álmait, attól függően, hogy milyen nézőpontból nézzük, az újrafelfedezett antik művészet halhatatlan földjeként vagy boldog természeti tájként ábrázolja, és felváltja a vedutafestőt és a saját vázlatfüzetet, Olaszország még mindig agrárállam. Csak 1861-ben, számos felkelés és háború után, egy hercegségek és kisállamok mozaikjából nemzetté egyesülve, küzd az iparosodással, amely nagyrészt Milánó, Torino és Genova nagyvárosi területére korlátozódik. A 30 millió lakosból 1880-ban mindössze körülbelül 400 000 ipari munkás van.

A Franciaországból, Angliából, Németországból vagy az Egyesült Államokból érkező számos utazó – a tömegturizmus éppen hogy átveszi a Grand Tour és a romantika örökségét – olyan lakossággal találkozik, amely még nagyrészt évszázados tradicionalizmusban él, látszólag érintetlen tájakkal, mint a festői Lago Maggiore lenyűgöző hegyvidéki hátterével, a ligur tengerparttal vagy az elhagyatott Campagnával, valamint olyan városokkal, mint Velence, Firenze, Bologna, Milánó, Róma, amelyek furcsán távolinak és álomszerűen üresnek tűnnek.

Ahogy a múlt évszázadok utazási beszámolói, úgy a jelen kötet felvételei is időutazásra hívnak. Követik a művészetkedvelő olaszországi utazók klasszikus látogatási útvonalát, de a műemlékek és nevezetességek árnyékában rejlő társadalmi valóságra is rávilágítanak. Egy történelmi panoráma, amely nemcsak az elkötelezett Olaszország-rajongókat fogja lekötni.